Mindig hívhat minket!

Abortusz

Ami bent van, az nem VALAMI, hanem VALAKI! Szeretném emlékeztetni azokat, akik az abortusz mellett döntenének, hogy van az abortusz előtti állapotnál rosszabb állapot: az abortusz utáni! Ugyanis amennyiben Ön terhes és babát vár, tudnia kell, hogy ami ott bent van, az nem VALAMI, hanem VALAKI! VALAKI, akit a fogantatása pillanatától már nem lehet csak úgy, következmények nélkül eltávolítani.
Ha Ön egy fiatal lány, aki szeretne szülei örömére sikeresen érettségizni és aztán továbbtanulni, vagy egy hölgy, akinek a karrier építésében minden feltétel adott, és határ a csillagos ég, vagy egy gyermekeit egyedül nevelő asszony, aki a meglévőket is komoly áldozatok és nehézségek árán tudja csak felnevelni,SEGÍTÜNK!
Mindegy, hogy milyen helyzetben van most, amikor már szíve alatt hordozza azt, akire csak úgy gondol, mint egy megoldhatatlannak tűnő nehézségre, és közben hol a szégyen, hol pedig a félelem ad tanácsot: Kérem, gondolja végig, és ne dobja el babáját!
A Bölcső Alapítvány azért jött létre, hogy az ilyen kilátástalannak tűnő helyzetekben is segítséget nyújtson, és amennyiben szükséges, biztonságos helyet, BÖLCSŐT adjon a nem várt babáknak, hogy ” egy se vesszen el a kicsinyek közül…”
Kérlek, kérem, hívjon bizalommal – várom hívását!

Budavári Zita : +36-20/944-3566

 

Abortusz előtt – egy magzat naplója

Abortusz utáni lelki és testi hatások